Leírás
A Favara (az arab al-fawwāra, „a forrás” szóból), más néven Maredolce, egy normann királyi park. II. Roger király rendeletére épült 1153 előtt, és talán azonos azzal a Qaṣr Jaʿfarral (Dzsafar palotájával), amelyet Ibn Dzsubajr 1184-ben látott, és amelyet Michele Amari II. Dzsafar al-Kalbi kalbita emír nevéhez köt, aki 998 és 1019 között uralkodott Palermóban. Romualdo Guarna, Salerno érseke világkrónikájában leírja, hogyan hordatott el Roger király rengeteg földet, hogy kialakítsa a mesterséges tavat, amelynek partján egy gyönyörű palotát építtetett. Ez a típus később a Zisa-palota kis szigetpavilonjában, illetve a Cuba-kastélynak nevezett palotában is visszaköszön.
A területet erősen megviselte az engedély nélküli építkezés, amely a környező negyedet is sújtotta; a mesterséges tavat tápláló fő forrásokat a városi vízművek fogták be, közvetlenül az A19-es autópálya felett, amely a park déli határát jelöli. 2011-ben a FAI közreműködésének köszönhetően a modern korban először vált látogathatóvá.
A parkot délről az A19-es autópálya, nyugatról a Via Emiro Giafar, északról a Via Conte Federico és az ott álló épületek, keletről pedig ipari csarnokok határolják. A park eredetileg a Maredolce-kastély környezeteként jött létre, és egy kertből meg egy mesterséges tóból állt; a teljes terület mintegy 40 hektárra terjedt ki, ma körülbelül 25 hektáros, amit jelentősen csökkentett a negyed erőteljes beépülése és az illegális építkezés. A tó közepén pálmákkal és citrusligetekkel borított sziget állt, amelyet csak csónakkal lehetett megközelíteni, az egész együttest pedig buja kertek vették körül. A Favara-park ma egy külvárosi negyed szélén fekszik, eredeti területének egy része érintetlen maradt. A Favara-park szinte Palermo keleti határán, a Brancaccio negyedben található; az ingatlanspekuláció a mesterséges tó medrének szélén megállt, amely ma is összegyűjti a vizek egy kis részét.
A Favara-park a királyi gyönyörlakok, a sollazzi regi rendszeréhez tartozott, amelyek II. Vilmos király idején élték fénykorukat: ide tartozott a Cuba Sottana, a mai Cuba-kastély, a Cuba Soprana (ma Villa Di Napoli) a hozzá tartozó Cubola-pavilonnal – mindkettő egy növényzettel övezett, tágas mesterséges tó területén –, a Zisa-palota, végül pedig a Palazzo Scibene. Ezt a városfalaktól keletre fekvő, a látogatókat mélyen lenyűgöző rezidenciarendszert Jannat al-arḍnak („A föld – vagy a rózsák – kertje, illetve paradicsoma”) nevezték: ez volt a Genoardo.
A területet erősen megviselte az engedély nélküli építkezés, amely a környező negyedet is sújtotta; a mesterséges tavat tápláló fő forrásokat a városi vízművek fogták be, közvetlenül az A19-es autópálya felett, amely a park déli határát jelöli. 2011-ben a FAI közreműködésének köszönhetően a modern korban először vált látogathatóvá.
A parkot délről az A19-es autópálya, nyugatról a Via Emiro Giafar, északról a Via Conte Federico és az ott álló épületek, keletről pedig ipari csarnokok határolják. A park eredetileg a Maredolce-kastély környezeteként jött létre, és egy kertből meg egy mesterséges tóból állt; a teljes terület mintegy 40 hektárra terjedt ki, ma körülbelül 25 hektáros, amit jelentősen csökkentett a negyed erőteljes beépülése és az illegális építkezés. A tó közepén pálmákkal és citrusligetekkel borított sziget állt, amelyet csak csónakkal lehetett megközelíteni, az egész együttest pedig buja kertek vették körül. A Favara-park ma egy külvárosi negyed szélén fekszik, eredeti területének egy része érintetlen maradt. A Favara-park szinte Palermo keleti határán, a Brancaccio negyedben található; az ingatlanspekuláció a mesterséges tó medrének szélén megállt, amely ma is összegyűjti a vizek egy kis részét.
A Favara-park a királyi gyönyörlakok, a sollazzi regi rendszeréhez tartozott, amelyek II. Vilmos király idején élték fénykorukat: ide tartozott a Cuba Sottana, a mai Cuba-kastély, a Cuba Soprana (ma Villa Di Napoli) a hozzá tartozó Cubola-pavilonnal – mindkettő egy növényzettel övezett, tágas mesterséges tó területén –, a Zisa-palota, végül pedig a Palazzo Scibene. Ezt a városfalaktól keletre fekvő, a látogatókat mélyen lenyűgöző rezidenciarendszert Jannat al-arḍnak („A föld – vagy a rózsák – kertje, illetve paradicsoma”) nevezték: ez volt a Genoardo.