Leírás
1733-ban alapították III. Bourbon Károly uralkodása idején azzal a céllal, hogy befogadja a munkaképtelen szegényeket, a nyomorékokat, valamint a kóborló és árva fiatal lányokat. Az épületet Orazio Furetto tervezte, a munkálatok 1746-ban kezdődtek, és csak 1772-ben fejezte be Venanzio Marvuglia és Nicolò Di Puglia. Az 1772. augusztus 8-i avatáson a nemesek, a papság és a hatóságok körmenetben kísértek az épületbe egy csoportnyi elesettet: szegényeket, időseket, nőket és gyerekeket, hogy megmutassák a király és a nemesség nagylelkűségét.
A kezdeti terv szerint az épület a késő barokk építészeti stílust tükrözte, de mivel a munkálatok sok évig elhúzódtak, a barokkra hatással volt a közben Palermóba is megérkezett klasszicista stílus. Az épület közepén álló templomot is nyolcszög alaprajzúnak szánták, végül azonban téglalap alaprajzú lett, és kívül-belül magán viseli a klasszicizmus hatását, amelyre letisztultabb vonalak és egyszerűbb díszítések jellemzők. Az épület impozáns homlokzata is a két stílus ötvözete, amelyek Szicíliában összeolvadtak és átalakultak a rendkívül élénk és eredeti építészek és mesteremberek fantáziájának és egyéniségének köszönhetően.
Az épületben selyem- és tésztagyártó üzemeket, valamint műhelyeket hoztak létre, amelyek munkát adtak a befogadott fiataloknak, visszaadva nekik azt a méltóságot és jólétet, amelyet csak a munka adhat meg. A szálló különösen akkor vált a város legszegényebbjeinek munkahelyévé és menedékévé, amikor Palagonia hercege vezette: ő újabb üzemeket, egy pékséget és egy malmot létesített, apácák egy csoportját szervezte be a betegek ápolására, az épületet pedig a 19. század eleji Palermo szerencsétlen sorsú nőinek és gyermekeinek befogadó- és felzárkóztató központjává alakította.
Ma az épület egy részében még mindig szegény idős asszonyok élnek, akiket a Szeretet Nővérei szeretettel gondoznak. Egy másik részt kiállításokra és reprezentatív termekként használnak, egy további rész pedig a műemlékvédelmi hatóság tulajdona.
A kezdeti terv szerint az épület a késő barokk építészeti stílust tükrözte, de mivel a munkálatok sok évig elhúzódtak, a barokkra hatással volt a közben Palermóba is megérkezett klasszicista stílus. Az épület közepén álló templomot is nyolcszög alaprajzúnak szánták, végül azonban téglalap alaprajzú lett, és kívül-belül magán viseli a klasszicizmus hatását, amelyre letisztultabb vonalak és egyszerűbb díszítések jellemzők. Az épület impozáns homlokzata is a két stílus ötvözete, amelyek Szicíliában összeolvadtak és átalakultak a rendkívül élénk és eredeti építészek és mesteremberek fantáziájának és egyéniségének köszönhetően.
Az épületben selyem- és tésztagyártó üzemeket, valamint műhelyeket hoztak létre, amelyek munkát adtak a befogadott fiataloknak, visszaadva nekik azt a méltóságot és jólétet, amelyet csak a munka adhat meg. A szálló különösen akkor vált a város legszegényebbjeinek munkahelyévé és menedékévé, amikor Palagonia hercege vezette: ő újabb üzemeket, egy pékséget és egy malmot létesített, apácák egy csoportját szervezte be a betegek ápolására, az épületet pedig a 19. század eleji Palermo szerencsétlen sorsú nőinek és gyermekeinek befogadó- és felzárkóztató központjává alakította.
Ma az épület egy részében még mindig szegény idős asszonyok élnek, akiket a Szeretet Nővérei szeretettel gondoznak. Egy másik részt kiállításokra és reprezentatív termekként használnak, egy további rész pedig a műemlékvédelmi hatóság tulajdona.