Leírás
A Palazzo Forcella De Seta (más néven Baucina-palota) Palermo egyik neogótikus stílusú palotája, amelyet a 19. század közepén építtettek a Forcella márkik.
A városfalak fölött áll, a Vega-bástya és a Porta dei Greci maradványain, a Colonna útra (a mai Foro Italico) néz.
1673-tól a Bonanno hercegek, akikre a Vega-bástya (1540-ben épült, 1783-ban nagyrészt lebontották) őrzését bízták, egy "casinát", azaz kis nyaralóházat építtettek a bástya tetejére, ahol hagyományosan a herceg elsőszülött fia lakott. A rezidenciát 1793-ban újította fel Domenico Fugazza Furetto építész. 1815-ben kerteket alakítottak ki itt Vincenzo Di Martino tervei alapján, aki valószínűleg a "casinán" is dolgozott. 1820. szeptember 20-án a "casinát" ágyútűz elpusztította, és soha nem építették újra. A birtokot 1833-ban eladták, és néhány hónappal később Enrico Carlo Forcella márki (1795–1855) tulajdonába került.
1834-re befejeződött az épületet 1820-ban ért károk helyreállításának első szakasza. A második szakasz, amelyet Nicolò Puglia és Emmanuele Palazzotto építészek vezettek, 1841-ben ért véget: ekkor alakították át neoklasszicista stílusban a középső részt, amelyet magasabbra is építettek. A munkák talán a neogótikus elemeket is magukban foglalták. A 19. század második felében zajlott harmadik szakasznak köszönhető a délkeleti bővítés, amely Giuseppe Patricolo építész neogótikus munkája, és egy mór stílusú kútral díszített nyolcszögletű termet is magában foglal. Az északnyugati újabb szárny tervezett megépítését a szomszédos Santa Teresa kolostor apácái megakadályozták.
A márki halála után, 1855-ben a palotát unokaöccse, Antonio örökölte. 1875-ben eladták Biagio Licatának, aki házasság révén Baucina hercege, Montemaggiore márkija, Isnello grófja és Aspromonte bárója volt; 1893-ban bekövetkezett halála után fiára, Antonio Matteo Armando Licatára szállt. A Licata di Baucina hercegek bővítették a kert felé, ahol Patricolo terve szerint létrehozták a "castellettót", vagyis kis kastélyt. A 20. század elején Francesco de Seta márki vásárolta meg, aki a neoklasszicista termet, amelynek falait korábban alabástrommal burkolták, Onofrio Tomaselli festővel freskóztatta ki (1923).
1937 és 1940 között itt működött a Mediterranea galéria, amely akkoriban Palermo egyetlen modern művészeti galériája volt, és Lia Pasqualino Noto festőnő vezette.
Az 1950-es években a palotát klubbá és kaszinóvá alakították, majd a Közigazgatási Igazságügyi Tanács székhelye lett.
2003-ban a palermói és tartományi építőipari vállalkozók országos szövetségének (ANCE Palermo) tulajdonába került, amely újra megnyitotta az épületet, és reprezentatív székhelyévé tette, a remélt felújításokra várva.
A Santa Teresa rámpánál található, a de Seta-címerrel díszített kapun át a főemeletre vezető lépcsőhöz jutunk, amely egy csúcsíves ablakokkal ellátott előcsarnokba érkezik; ezt vadállatokat ábrázoló mozaik díszíti.
Az előcsarnoktól jobbra nyílik a "Nagy galéria", amely két emelet magas (két sor csúcsíves ablakkal és a sarkokban egymásra helyezett oszlopokkal), belső díszítését a granadai Alhambra ihlette. Ezzel párhuzamosan nyílik egy második galéria, amelyet a normann paloták díszítésére emlékeztető márványok és mozaikok borítanak, görög nyelvű felirattal. Sok díszítőelem művelt utalás a klasszikus ókor irodalmi vagy művészeti alkotásaira.
A városfalak fölött áll, a Vega-bástya és a Porta dei Greci maradványain, a Colonna útra (a mai Foro Italico) néz.
1673-tól a Bonanno hercegek, akikre a Vega-bástya (1540-ben épült, 1783-ban nagyrészt lebontották) őrzését bízták, egy "casinát", azaz kis nyaralóházat építtettek a bástya tetejére, ahol hagyományosan a herceg elsőszülött fia lakott. A rezidenciát 1793-ban újította fel Domenico Fugazza Furetto építész. 1815-ben kerteket alakítottak ki itt Vincenzo Di Martino tervei alapján, aki valószínűleg a "casinán" is dolgozott. 1820. szeptember 20-án a "casinát" ágyútűz elpusztította, és soha nem építették újra. A birtokot 1833-ban eladták, és néhány hónappal később Enrico Carlo Forcella márki (1795–1855) tulajdonába került.
1834-re befejeződött az épületet 1820-ban ért károk helyreállításának első szakasza. A második szakasz, amelyet Nicolò Puglia és Emmanuele Palazzotto építészek vezettek, 1841-ben ért véget: ekkor alakították át neoklasszicista stílusban a középső részt, amelyet magasabbra is építettek. A munkák talán a neogótikus elemeket is magukban foglalták. A 19. század második felében zajlott harmadik szakasznak köszönhető a délkeleti bővítés, amely Giuseppe Patricolo építész neogótikus munkája, és egy mór stílusú kútral díszített nyolcszögletű termet is magában foglal. Az északnyugati újabb szárny tervezett megépítését a szomszédos Santa Teresa kolostor apácái megakadályozták.
A márki halála után, 1855-ben a palotát unokaöccse, Antonio örökölte. 1875-ben eladták Biagio Licatának, aki házasság révén Baucina hercege, Montemaggiore márkija, Isnello grófja és Aspromonte bárója volt; 1893-ban bekövetkezett halála után fiára, Antonio Matteo Armando Licatára szállt. A Licata di Baucina hercegek bővítették a kert felé, ahol Patricolo terve szerint létrehozták a "castellettót", vagyis kis kastélyt. A 20. század elején Francesco de Seta márki vásárolta meg, aki a neoklasszicista termet, amelynek falait korábban alabástrommal burkolták, Onofrio Tomaselli festővel freskóztatta ki (1923).
1937 és 1940 között itt működött a Mediterranea galéria, amely akkoriban Palermo egyetlen modern művészeti galériája volt, és Lia Pasqualino Noto festőnő vezette.
Az 1950-es években a palotát klubbá és kaszinóvá alakították, majd a Közigazgatási Igazságügyi Tanács székhelye lett.
2003-ban a palermói és tartományi építőipari vállalkozók országos szövetségének (ANCE Palermo) tulajdonába került, amely újra megnyitotta az épületet, és reprezentatív székhelyévé tette, a remélt felújításokra várva.
A Santa Teresa rámpánál található, a de Seta-címerrel díszített kapun át a főemeletre vezető lépcsőhöz jutunk, amely egy csúcsíves ablakokkal ellátott előcsarnokba érkezik; ezt vadállatokat ábrázoló mozaik díszíti.
Az előcsarnoktól jobbra nyílik a "Nagy galéria", amely két emelet magas (két sor csúcsíves ablakkal és a sarkokban egymásra helyezett oszlopokkal), belső díszítését a granadai Alhambra ihlette. Ezzel párhuzamosan nyílik egy második galéria, amelyet a normann paloták díszítésére emlékeztető márványok és mozaikok borítanak, görög nyelvű felirattal. Sok díszítőelem művelt utalás a klasszikus ókor irodalmi vagy művészeti alkotásaira.