Leírás
A Bellini Palermo történelmi belvárosának legrégebbi színháza, bonyolult és viharos múlttal. A helyről szóló legkorábbi feljegyzések szerint 1676-ban Ponzio Valguarnera, Santa Lucia márkijainak családjából, bérbe adta a Palazzo Pretorio terén álló palotájának egyik raktárát, hogy ott színházi vígjátékokat mutassanak be. Éppen itt jött létre a „dei Travaglini” vagy „di Travaglino” színház (nevét egy népszerű palermói maszkos figuráról kapta), ahol bohózatokat és vígjátékokat játszottak; „Santa Caterina színháznak” is hívták, mert közel állt az azonos nevű templomhoz. A kibővített és feldíszített „Travaglinót” később maga a Valguarnera márki család vette kézbe: palotájuk további helyiségeit is felhasználták, és családjuk nevét adták neki. Így lett belőle a Teatro di Santa Lucia, ahol főként zenés műveket, leginkább vígoperákat adtak elő.
Az 1726-os földrengés miatt bezárták, majd 1742-ben nyílt meg újra, immár kis „olasz típusú színházzá” alakítva: négy páholysorral (soronként 15 páhollyal), 500 néző befogadására alkalmas, gazdagon díszített teremmel. Amikor az 1799-es forradalom idején a nápolyi udvar Palermóba költözött, Mária Karolina királyné a színház rendszeres látogatója lett – olyannyira, hogy tiszteletére Real Teatro Carolino lett a neve, és ismét kibővítették, átépítették. A tervezést Nicolò Pugliára bízták, aki a palota további helyiségeit is a színházhoz csatolta, kiterjesztette az épület alaprajzát, és egységes „olasz típusú színházat” hozott létre, áttört színpadmennyezettel („cielo forato”), hátsó színpaddal és nagy proszcéniumívvel, különös gondot fordítva az akusztikára. 1837-ben a Valguarnera márkik az egész ingatlant eladták Andrea Bignonénak.
1860-ban a színházat a nagy cataniai zeneszerzőnek, Vincenzo Bellininek ajánlották. Egy pusztító tűzvész 1964. március 14-én végleg bezárta a kapukat, egészen a nemrégiben, 2000-ben történt újranyitásig, amely a palermói Teatro Biondo Stabile közreműködésének köszönhető.
Az 1726-os földrengés miatt bezárták, majd 1742-ben nyílt meg újra, immár kis „olasz típusú színházzá” alakítva: négy páholysorral (soronként 15 páhollyal), 500 néző befogadására alkalmas, gazdagon díszített teremmel. Amikor az 1799-es forradalom idején a nápolyi udvar Palermóba költözött, Mária Karolina királyné a színház rendszeres látogatója lett – olyannyira, hogy tiszteletére Real Teatro Carolino lett a neve, és ismét kibővítették, átépítették. A tervezést Nicolò Pugliára bízták, aki a palota további helyiségeit is a színházhoz csatolta, kiterjesztette az épület alaprajzát, és egységes „olasz típusú színházat” hozott létre, áttört színpadmennyezettel („cielo forato”), hátsó színpaddal és nagy proszcéniumívvel, különös gondot fordítva az akusztikára. 1837-ben a Valguarnera márkik az egész ingatlant eladták Andrea Bignonénak.
1860-ban a színházat a nagy cataniai zeneszerzőnek, Vincenzo Bellininek ajánlották. Egy pusztító tűzvész 1964. március 14-én végleg bezárta a kapukat, egészen a nemrégiben, 2000-ben történt újranyitásig, amely a palermói Teatro Biondo Stabile közreműködésének köszönhető.